Emlékeztető

Az Észak-Borsodi LEADER Unió Egyesület munkaszervezete fórumot tartott a társadalmi kirekesztettség és a térségünkben jelentkező szegénység problémájáról

A fórumra Arló nagyközségben került sor, 2016. január 21-én, a település faluházában. A fórumon részt vett többek között Arló polgármestere, Vámos Istvánné Dr., helyi közmunkások, az Arlói Szociális Alapszolgáltatási Központ vezetője, az Arlói Polgárőr Egyesület vezetője, az Arlói Jóléti Szolgáltatási Közalapítvány vezetője, Judit nővér, az Elfogadlak Alapítványtól, Sajókaza településről a Sólyom Telep Közhasznú Egyesület vezetői: Rusznyák István és Tar Melinda. Moderátorként részt vett a fórumon a Dialóg Egyesület részéről Molnár Aranka, megfigyelőként Király Csaba.

 

A fórum során sikerült olyan nyitott, a problémákra helyi szinten reflektáló párbeszédet kialakítani, amely az intézkedések összeállítására is hatást gyakorolt, valamint további együttműködési és projektgenerálási lehetőségeket vetített előre. A felmerülő problémák között nagy hangsúlyt kapott a megfelelő közösségi terek hiánya. Az egyik megközelítés alapján egy ilyen hely szolgálhat egyrészt a településen működő civil szervezetek közösségi programjainak színhelyéül. Az Elfogadlak Alapítvány képviselője viszont a gyermekek részére sportolás céljára használható épületet hiányolta.

A sajókazai Sólyom Telep képviselői főként roma gyermekekkel foglalkoznak. Elmodta, hogy ezeknek a gyerekeknek nagyon nagy élmény lehet például egy nyári tábor, vagy egy kirándulás, mert sokszor számunkra elképzelhetetlenül ingerszegény környezetből érkeznek. Több foglalkozást tartottak a túl korai gyermekvállalásról is veszélyeztetett korú lányoknak. Rusznyák István szerint a romák integrációjára vonatkozó programok legnagyobb hibája az, hogy nem veszi figyelembe azt, hogy a látható eredmények, majd hatások évek munkájának gyümölcse, így a két évre szóló programok után következő szünetekben gyakran kárba vesznek a már elért eredmények. Így ők a folyamatos működési finanszírozást látják a legnagyobb problémának.

A beszélgetés alapján kiderült, hogy a szegénység ellen leginkább munkahelyteremtéssel lehet küzdeni, de ez térségünkben kormányzati segítséget igényel, a helyi vezetők konstruktív gondolkodásával együtt.

A község polgármestere rávilágított, hogy az itt élő állástalanok olyannyira képzetlenek, hogy csak egy összeszerelő tevékenységet igénylő üzem tudna nagyobb létszámú munkaerőt találni.

A jelen lévők többsége a kora gyermekkori felzárkóztatást fontos eszköznek tartja az újratermelődő szegénység problémájának enyhítésében.