Programok

Vidékfejlesztési Igazgatók látogatása - Hangonyi László beszéde

Tisztelt Európa, Tisztelt Államtitkár Úr, Kedves vendégeink!

Hosszú várakozás után szeretettel köszöntjük településünkön Önöket, és büszkeséggel mondhatjuk, hogy most egy kicsit Hangony és térségünk Európa közepe! Megtisztelő számunkra, hogy az európai vidékfejlesztés vezetői az Észak-Borsodi LEADER Unió Egyesületet választották ki látogatásuk célpontjául.

Ma már nem látható, csak érezhető, hogy régen kohászati és bányászati fellegvár voltunk, az első magyar válságtérségek egyike. Évek óta arra törekszünk, hogy ne egy legyünk a sok fejlesztendő kistérség közül és ne sajnálkozásból élve, tétlenül várjuk a külső segítséget, hanem megteremtsük saját arculatunkat, összegyűjtsük azt az erőt, ami megváltoztathatja a jelent, természeti, kulturális adottságainkra alapozva olyan koncepció vezérelt jövőt teremtsünk a magunk és gyermekeink számára, amely ismét élhetővé és vonzóvá teszi ezt a térséget. A kulturális ipar és a zöldinfrastruktúra ma még csak szavak, de rövidesen a mindennapok valósága lesz.

Stratégiánk prioritása a fiatalok helyben tartása és a megújuló energia hasznosítása. Módszertani központokat hozunk létre az innovációs fejlesztés a művészetek és az információ, a média területén, amelyek térségi szinten fogják koordinálni, összefogni a fejlesztéseket.

A megújuló energia ma kulcsszó a világban, mindent megteszünk, hogy ehhez a folyamathoz csatlakozzunk, de rá kellett jönnünk, hogy az igazi megújuló energia a fiatalságban rejlő energia.

Származnak a térségből világhírű tudósok, művészek, akik hozzájárultak ahhoz, hogy jobb legyen a világ, A fiataljaink nyelveket beszélnek, nemzetközi tapasztalataik vannak felkészültek arra, hogy méltók legyenek a nagy ősökhöz. Reméljük, hogy a térség profitálni fog tehetségükből, tenni akarásukból. Ez az a stratégia, amely a matematika nyelvén szólva szükséges, de nem elégséges, de ha közösen együttműködve, kapcsolatokat építve a szomszédokkal, a térségben élőkkel, Önökkel és a hazáikban élőkkel, akkor mindannyian sikeresek leszünk.

Tudjuk, hogy most azért jöttek hozzánk, mert egy-két ember látott bennünk fantáziát, de bízunk abban, nem utoljára vannak itt, együtt vagy külön-külön visszatérnek hozzánk.

Érezzék jól magukat nálunk, kérjük, ismerkedjenek meg hagyományainkkal, munkánkkal és vigyék jó hírünket Európába.

Hangony, 2011. június 7.

 

Hangonyi László

elnök